Csak megláttam egy könyvpiramis szélén. Azt hiszem a formája miatt vettem kézbe, emlékeztetett a Magvető kiadó régi kiadványaira, amikből szüleim jóvoltából rengeteg van itthon és mindig jó olvasmányélmény fűződött hozzájuk. "Reklámország peremén. Hát ez meg mi. Remélem nem megint valami okoskodás az aljas marketing iparról. És nem. Egy fiatalember írta a fiatal éveiről. Hmm. Szimpatikus. Viszem." Ez játszódott le bennem. És nem csalt a megérzésem, illetve az ismertető. Egy 30-as éveihez közelítő fiatal srác tanul, hm, be van iratkozva bölcsészeti egyetemre, küzd a szakdolgozatával és éli minden napjait. Cél nélkül. Nincs jövőképe, tudja, hogy le kell diplomáznia és állást vállalnia. De hogy ez neki miért jó, vagy mi akarna lenni. Semmi. Gyanítom nincs egyedül ezzel. Egy generációra- az enyémre- igaz ez. Hajt minket, hogy el kell érnünk valamit, valahogy, mert akkor vagyunk valakik igazán. És csak a rohanást és a teljesítménykényszert érezzük, arról fogalmunk sincs, hogy miért is kell futni. És ha már a semmibe futunk, akkor abba belefér a bulizás és még két sör másnap a haverral, mert úgyis lesz valami. Valami, ami kevésbé függ tőlünk, mint a környező világtól, pedig elvileg rólunk szól. Az életünk, de mégis idegennek érezzük. Erről a "semmibeélésről" szól a könyv, remek humorral fűszerezve. Nem keserít el, elgondolkodtat. Ajánlom azoknak, akik hasonló korban és kórban vannak és a szüleiknek is, hogy megértsék, mi zajlódik bennük.